Minket, akik egy kurzusra járunk, hónapról hónapra összeköt valami. A vízió, hogy a legtöbb, amit a jelenlegi életszakaszban a saját életünkért tehetünk, az, ha németül tanulunk. Persze mindenki más okból kifolyólag: van, aki csak egy hónapig van itt, és közben hasznosan tölt napi pár órát a nyelv megismerésével, van, akinek a munkavállaláshoz elengedhetetlen feltétel egy nyelvvizsga… Vagy egy évre kapott vízumot, és részmunkaidős munka mellett sulizik. Annyi ok, ahány ember. A cél viszont közös.

A véleményem a nyelvtanulás – munkavállalás – karrierépítés külföldön hármasról elég egyértelmű. 🙂 Előbb a nyelv, aztán a többi. Még azok számára is, akikre szép (akár angol, akár anyanyelvi munkakörnyezetben) karrier vár. Azt gondolom, valahol mindannyian tartozunk ennek a városnak és a lakóinak annyival, hogy teszünk azért, hogy amikor hozzánk szólnak, megértsük és tudjunk valamit érdemben reagálni. Nem mondom, hogy nem lehet boldogulni akkor is, ha csak angolul tud az ember, de mégis… És az csak egy dolog, hogy azzal valóban megtiszteljük a másikat, ha az otthonában a saját nyelvén szólunk hozzá, de nekünk is számos előnyünk származik belőle.

Például, a Kapitel Zwei-nál sem mindegy, hogyan áll az ember némettudás-szénája. Ránéztetek már a holnapra angolul is, meg németül is? Sok esetben a nyelviskolában meghirdetett álláslehetőségek csak német nyelven elérhetőek. Aki nem beszéli annyira a nyelvet, hogy tudja németül böngészni az oldalt, az tudomást sem szerez egy jól hangzó nyelvsulis álláslehetőségről. És ami működik kicsiben, az ebben az esetben működik nagyban is. Amikor fél évvel ezelőtt jártam állásinterjúkra, egy szót sem tudtam németül. Elég mutatós az önéletrajzom, szóval nem volt problémám az álláskereséssel, de fél évvel később, amikor már egy B2-es német virít a doksijaimon, majdnem háromszor annyi visszajelzést kaptam mindenféle cégtől, különböző területeken. Mert igenis számít… még ha a kollégák tudnak is már angolul, sőt, akkor is, ha egyetlen német kolléga sincsen… Akkor is pirospont, hogy az ember megérkezett egy országba, és azzal kezdte, hogy kinyitotta a tankönyvet és megtanult németül Glühwein-t kérni. Gondoljunk csak bele, milyen érzés, mikor egy külföldi jön Magyarországra, és magyarul kérdezi meg, hogy merre találja a Halászbástyát (na jó, ez elég ritka, de mennyivel királyabb, mintha angolul kérdezte volna!).

Tényleg számít! A mindennapokban is, az álláskeresésnél is, a munkahelyen is. Szóval, ha engem kérdezel… Ha teheted, ragadd meg a tollat és iratkozz be a következő tanfolyamra. És jó magyar szokás szerint… ne a kifogásokat keresd! 😉